Mi történik csatorna javításkor?

A tömítetlen vagy repedezett csatorna nem

tag_7_1

csak visszatérő dugulást okoz a tulajdonosának, de a földbe jutó szennyvíz jelentősen károsíthatja is környezetünket, ezért fontos, hogy időnként ellenőriztessük és szükség esetén megjavíttassuk a csatornát. A csövek belső felületének vizsgálatára legáltalánosabban használatos módszer a kamerás csatorna vizsgálat. Ennek segítségével a még rejtett, ám a későbbiekben komoly problémát okozó hibák feltárására is lehetőség van, és idejekorán javíthatjuk a csatornát,és nem mellékesen jóval kedvezőbb áron is, mint amikor már nagy a baj. Csatorna javításkor olyan környezetbarát anyagokat használunk, melyek gazdaságos és tartós javítást tesznek lehetővé a felújításra szoruló szennyvízcsatornák repedéseinek tömítésével. Ha az adott csatorna rendszer állapota indokolttá teszi, javasoljuk a cső egy részének vagy egészének kicserélését olyan korszerűbb csövekre, melyeknek anyaga ellenáll a környezeti hatásoknak, a szennyvíznek, a talajvíznek, talajnak és ezek együttes hatása sem tudja károsítani a javított részeket.

Mi az a csatorna bélelés?

A csatorna felújítása történhet csatorna béleléssel, ami falvastagságú, speciális csőtokkal és csőfarokkal kialakított, nagy szilárdságú, homoktöltésű, üvegszál erősítésű poliészterből készült csövekkel történik. A kibélelt csatornával hosszú ideig nem lesz Önnek gondja, erre garanciát is vállalunk.

Mikor van csőtörésem?

Megnövekedett a vízszámla? Nedvesedik az épület, vagy a zöldterület a cső nyomvonalán? Igen, ezek is lehetnek jelei a csőtörés kialakulásának, de létezik egzaktabb módszer is arra hogy eldöntsük sérült-e a nyomócsőhálózatunk. Első lépésben el kell zárnunk a pincei vízfőcsapot, ha nincs, akkor a házban minden vízvételi helyet ellenőrizni kell, különös tekintettel a WC tartályokra.

Ezután a vízóraaknában ellenőrizni kell a fogyasztást oly módon, hogy az órában a legkisebb fogyasztást mérő csillag alakú kereket kell megvizsgálni, hogy forog-e vagy teljesen áll. Ha a fővízóra álló helyzetben van nyugodtak lehetünk, nincs csőtörésünk. Viszont ha forog, még ha lassan is, biztosak lehetünk abban hogy csőtörésünk van. A vízóra nem lehet hibás mivel nincs benne motor, az áramló víz hajtja, így ha fogyasztást mutat akkor kizárásos alapon a vízóra és a ház között sérülésnek kell lennie.

Mit kell tennem?

Ha van biztosításunk vízkárra, jelentsük be a kárt a biztosítónál. A csőtörés káresemény, a műszeres vizsgálat kapcsolódik a káreseményhez, mivel enélkül az egész hálózatot cserélni kellene. A biztosító társaságok (ügyfeleink visszajelzéseiből tudjuk) fizetni szokták a műszeres vizsgálatok számláit, mert így a javítás költsége lényegesen kisebb. Nem kell szakaszolni, nincs felesleges kutató árok, nem sérülnek szilárd burkolatok, jellemzően csak ott kell feltárni a csövet ahol sérült.

Továbbá segíteni tudjuk ügyfeleinket a csatornaszolgáltatónál (ha van) a számlakompenzáció ügyében is. Minden vizsgálatunkról jegyzőkönyvet készítünk, melyet be kell mutatni a helyi csatornaszolgáltatónak, és kérvényezni kell a megnövekedett fogyasztás utáni csatorna díj elengedését (a csőtörésen folyt el a csatornahálózatot nem terhelte). A megnövekedett vízfogyasztás ügyében a vízszolgáltatónál nehezebb a helyzetünk, mivel a csatornaszolgáltatóval ellentétben ők szolgáltattak, csak sajnos a víz számunkra haszontalanul folyt el. Ebben az esetben sajnos csak a szolgáltató jóindulatán múlik, hogy méltányosságból valamennyi vízdíjat hajlandó-e elengedni. Mindkét szolgáltatónál előnyt jelent, ha a mérési jegyzőkönyv mellé a javításról néhány fényképet készítünk.

Mikor érdemes műszeres csőtörésvizsgálatot végeztetni?

  • ha a víz nyomócsőhálózat hosszú
  • ha a teljes csere nagyon költséges vagy más okból nehezen kivitelezhető
  • ha egyébként jó állapotú (KPE cső)

Milyen módszerrel végezhető műszeres csővizsgálat?

  • Elektroakkusztikus módszer korrelációs mérés.

Passzív mérés, a csőtörés által keltett szivárgási zaj vezet el minket a szivárgás helyéhez. Első sorban fém csöveknél alkalmazható nagy pontossággal.

  • Jelzőgázos vizsgálat.

A nyomócsőhálózatot jelzőgázzal kell feltölteni, a jelzőgáz a sérülés helyén szivárogni kezd. Egy erre alkalmas elektrokémiai érzékelővel megkeressük a szivárgás helyét és kezdődhet a javítás.

Mennyire pontos a műszeres csőtörés vizsgálat?

Vizsgálatunk legfontosabb kérdése: a tulajdonos ismeri-e a hálózata nyomvonalát. Van lehetőség ugyan rádió frekvenciás nyomvonalvizsgálatra de az csak fémcsövek esetében jöhet szóba.Viszont ma már egyre több hibát keresünk műanyag csövön amit nem lehet nyomvonal vizsgálni. Ezért a pontosság vonatkozásában azt lehet mondani, hogy vizsgálatunk behatároló jellegű, de a feltárás után, ha a hiba nincs meg díjmentesen újravizsgáljuk.

Meg is javítják a hibát vagy csak vizsgálják?

Cégünk csatorna- és vízvezeték javítással, teljes hálózatcserével áll megbízói szolgálatára az épületgépészet bármely területén.

Mit tehetek otthon?

Kereskedelmi forgalomban kapható lefolyótisztítók jó szolgálatot tehetnek az otthoni dugulás megszüntetésére. Akkor érhetjük el velük a legkedvezőbb hatást, ha minél több ideig állni hagyjuk a lefolyórendszerben, ezért célszerű alkalmazni őket éjszaka lefekvés előtt. Mivel általában reggelig nem használjuk a vízvezetékrendszert 8 órán keresztül ki tudja fejteni hatását. Több vegyszert egyszerre ne alkalmazzunk mert mérges gázok keletkezhetnek amelyek károsíthatják egészségünket.

Továbbá sósav duguláselhárítás céljára való alkalmazásánál fennáll a veszélye a mosdó, kád, WC zománcának károsodására, a sósav megmarhatja a fémeket további problémákat okozva. Sósav vízben nagyon könnyen oldódik, így a duguláselhárítás nem lesz sikeres. Nem beszélve arról, hogy a vegyszeres duguláselhárítás nagyban szennyezi környezetünk élővilágát, a vízkészletek elsavasodnak. Ha ezek után sem sikerül megoldani a problémát keressen minket bátran.

A dugulás elhárítás folyamata

Ön felhív bennünket. Itt kikérdezik a problémáról: Budapesten vagy Pest megyében, családi házban vagy társasházban van a dugulás, ami elhárítást igényel, az épület csatornarendszere új vagy régi. Ennek a duguláselhárítás eszközeinek megválasztása szempontjából nagy jelentősége van, ugyanis a század elején készült csatornarendszerben a duguláselhárítás során károk keletkezhetnek, kilukadhatnak az erősen korrodált és elvékonyodott falú csővezetékek. Ezek után egyeztetünk címet, időpontot a duguláselhárítás végrehajtása céljából. A helyszínre érkezve feltárjuk a dugulás feltételezett helyét. Ha a padlóösszefolyón jön vissza a szennyvíz onnét próbáljuk kitisztítani csőgörény segítségével, ha padlóösszefolyóig már nem jut el a szennyvíz megkezdődhet a szifon szétszerelése, leszerelése, kitisztítása után a spirállal átforgatjuk a lefolyórendszert a dugulást okozó lerakódások eltávolítása végett. Miután úgy néz ki, hogy munkánkat siker koronázta megkezdődhet a szerelvények visszaépítése a helyükre ügyelve, hogy a csatlakozások vízzáróak legyenek és ne csöpögjenek.

A következő stádium amikor még nem gondolunk duguláselhárításra vagy dugulásra, de a víznek már percek kellenek, hogy eltűnjenek a mosdóból, mosogatóból, kádból. A jelenséghez párosulhat a padló összefolyóból fel-felbuggyanó szennyvíz. Innentől már elérhető közelségbe kell helyezni a telefonszámot, mert egy kád leengedéskor bekövetkező dugulás pillanatok alatt elúsztatja az egész helységet, nem beszélve arról, hogy fürdeni innentől már nem lehet. Nincs más választás: hívjon minket.

Jó tanácsok

A dugulás kialakulását megakadályozhatjuk, ha odafigyelünk mit engedünk le a csatornába. Például tilos a mosogató lefolyóján keresztül ételmaradékot letuszkolni, igaz, hogy valamennyire szét lehet passzírozni, de itt is igaz a régi mondás: összenő ami össze tartozik és később nem fogja nekünk meghálálni a „gondoskodást” egy jókora dugulást okozva. Erre a célra inkább használjunk egy szűrőt, amit a dugó helyére lehet tenni közvetlenül a lefolyó nyílására, ezt kitisztítva jelentősen késleltethetjük a dugulás kialakulását. A WC-be, ha beleejtettünk egy tekercs WC papírt vegyünk egy nagy levegőt meg egy gumikesztyűt és inkább szedjük ki, különben eldugulhat és csak a duguláselhárítás menthet meg.

Csőtöréssel, vagy csatorna hibák javításával kapcsolatban kérdéseit, észrevételit várjuk elérhetőségeink egyikén. Vállaljuk csatornák garanciális javítását, kamerás vizsgálatát és bélelését, kérje ajánlatunkat!

Kiszállási területek

Budapest, Érd, Budafok, Budaörs

területén sürgősségi kiszállást vállalunk, egyéb városokban megbeszélés szerint.

Facebook

  • Írjon nekünk!






  • Kapcsolat

    Kritall-Therm Épületgépészeti Kft.

    06 20 322 7603

    info@kritall.hu